Biográfia

1976-ban születtem Debrecenben. Gyerekkoromban többek között rengeteget rajzoltam, verseket, regényeket írogattam és csak 14 évesen kezdtem el ütőhangszereken tanulni a Simonffy Emil Zeneiskolában Toldi Éva növendékeként. Ő „fertőzött” meg a jazz-zel: mutatott egy régi Oscar Peterson Trio lemezt, amelyen Ed Thigpen dobolt. Három év múlva felvételt nyertem a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába. Itt egy évet töltöttem, ugyanis a következő évtől a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán kezdtem közgazdaságtant tanulni. Az egyetem mellett persze továbbra is rendszeren zenéltem és gyakoroltam. Itt ismerkedtem meg a Miskolcon egy ízben dob kurzust tartó Szendőfi Péterrel, akihez volt szerencsém egy évig órákra járni. Ezt követően Péter egykori tanárától, Németh Gábortól tanultam nyolc éven át. Később nagy örömömre Balázs Elemértől kezdhettem órákat venni. Mindig is a swing dobolás érdekelt a legjobban és idehaza az ő játéka fogott meg a leginkább. Ezúton is köszönöm zenetanáraimnak a lelkiismeretes munkájukat!

Több blues, rock, pop és funky zenekart követően 2001-ben játszottam először jazz-t debreceni zenész barátaimmal. 2002-ben megismerkedtem a New Yorkból hazaköltöző pozan és zongoraművész, zeneszerző Zakar Zoltánnal, akihez máig tartó barátság köt. A Zakar Trio-val a helyi klubbokon túl rendszeresen léptünk fel a budapesti Jazz Gardenben is. A fővárosba 2008-ban költöztem és saját zenekart alapítottam. A mai napig óriási élményt jelent együtt muzsikálni olyan kíválló zenészekkel, mint Szalay Gábor (gitár), Hárs Viktor (bőgő), Fenyvesi Márton (gitár), Gyárfás István (gitár),  Pataj György (zongora) és persze sorolhatnám.